2024. december 3.
Három magyar indul egyéniben a Budapest Open világkupán

Három magyar indul egyéniben a Budapest Open világkupán

A Duna Arénában péntektől vasárnapig kerül megrendezésre a Budapest Open világkupa. Egyéniben Kiss Szofi, Rényi Luca és Szabó Veronka indul.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Iker Bernadett, a magyar szövetség alelnöke elmondta, hogy csapatban a BVSC, a H2O és a Medúza képviseli majd a magyar színeket az erős mezőnyben.

"Az orosz, az ukrán, a spanyol vagy az olasz csapat érkezésével nagyon komoly konkurenciát csináltunk a magyar válogatottnak" - közölte Iker Bernadett. Hozzátette, a nézők így színvonalasabb versengést láthatnak, míg a fiatal magyar válogatott tagjai tovább fejlődhetnek.

Kiss Szofi a válogatott oszlopos tagjaként már olimpián is versenyzett, szerinte a hazai pálya nem jelent terhet számukra. 

"Sokkal inkább élmény, plusz motiváció, hogy ott szerepelhetünk, ahol tavaly a magyar úszók olyan gyönyörű eredményeket értek el" - fogalmazott.

Rényi Luca szerint egyéniben nehezebb lehet a versenyzés, mert ott egymagának kell magára vonnia és ott is tartani a nézők, illetve a pontozók figyelmét, míg csapatban a sok látványos elemmel ez könnyebben működik. 

"Régóta edzünk már a Duna Arénában, ami üres lelátók előtt kicsit ijesztő. De sikerült már kiismernünk a medencét, és az ob-n versenyezhettünk is. Remélem ez, valamint a nézők biztatása előnyt jelent majd a verseny során" - mondta.

Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a hétvégi versennyel debütál az átalakított Duna Aréna, amelynek befogadóképességét a tavalyi 12 ezerről 5300-ra csökkentették.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jegyértékesítés az Eventim hálózatában történik, míg az angyalföldi iskolák diákjai ingyen tekinthetik meg a viadalt.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.