2024. december 3.

Májustól indulnak a közvetlen járatok Amerikába

Idén a lengyel LOT és az American Airlines is indít Budapestről közvetlen járatokat New Yorkba, Chicagóba és Philadelphiába. Az első évben leginkább amerikai utasokkal számolnak.

A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője az MTI-nek sajtótájékoztatón elmondta: tavaly az utasforgalom a két ország között elérte a 470 ezret úgy, hogy nem volt közvetlen járat. Az idén azonban a lengyel LOT és az American Airlines is indít közvetlen járatokat New Yorkba, Chicagóba és Philadelphiába is, ezért legalább 15 százalékos bővülés várható, de a 25 százalékos sem kizárt - jelezte.

Az adatok szerint az utasok 12 százaléka business osztályon repül, 88 százalék pedig turisztikai céllal látogatja meg a másik országot. A legnépszerűbb városok sorrendben New York, Los Angeles és Miami.

Tom Lattig, az American Airlines európai vezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a budapesti járat a legnépszerűbb európai célállomások listáján van. Az első évben leginkább amerikai utasokkal számolnak, a járat már az első évben profitot termelhet a légitársaságnak.

Kiemelte, hogy Philadelphiából száz amerikai célállomás érhető el, és az útlevél-ellenőrzés sokkal rövidebb időbe telik, mint a nagy New York-i és washingtoni repülőtereken, ezért is döntöttek úgy, hogy Budapestre onnan indítanak új járatot.

Ha a nyári időszakban is kedvező lesz a foglalás, akkor jövőre már kiterjeszthetik a nyári menetrendi időszakot, de teljes éves járatot 2019-ben még nem fognak bejelenteni - tette hozzá.

Az American Airlines a világ legnagyobb légitársasága utasforgalom és flottaméret szempontjából is, 2017-ben 2,2 millió járaton 209 millió utast fuvarozott, 120 ezer munkavállalója van, flottája 1500 gépből áll.

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.