2024. október 6.
Liszt Ünnep a Müpában is

Liszt Ünnep a Müpában is

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.

Fotó: Csibi Szilvia

 

Liszt 1861 őszétől mind több időt töltött Rómában, ahol figyelme az egyházi zene felé fordult. A következő évben, 1862-ben fejezte be első oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját. A zeneszerzőt már régóta foglalkoztatta a magyar királylány életének története, a weimari nagyherceg társaságában például ellátogatott Erzsébet egykori lakhelyére, Wartburg várába is. „Szent Erzsébethez különösen gyengéd kapcsolat fűz. Magyarországon születtem, akárcsak ő, a sorsomat és pályafutásomat döntően meghatározó tizenkét évet pedig Türingiában töltöttem, egészen közel Wartburg várához, ahol élt, és Marburghoz, ahol meghalt.”

 

Az oratórium címszerepét Gabriela Scherer énekli. A kiváló svájci drámai szoprán a Hamburgi Opera társulatának tagjaként, Fischer Ádám vezényletével a 2023/2024-es évadban debütált A bolygó hollandi Sentájaként, idén nyáron pedig hallható lesz Bayreuthban is, ahol Gutrune szerepét alakítja Az istenek alkonyában). A Nemzeti Filharmonikusokat zeneigazgatójuk, Vashegyi György vezényli.

 

Liszt Ünnep
2024. október 9. szerda 19.00 Müpa

 

Közreműködők: ének Gabriela Scherer, Johannes Kammler, Bogdan Talos, Láng Dorottya, Nagy Zoltán
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc, Sapszon Borbála)
Vezényel: Vashegyi György

Megosztás

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

Hello Kultúra

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

  • 2024.08.7

Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith. Sőt, idén az egyik tusolóblokkban is szól majd a zene.

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

Hello Kultúra

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

  • 2024.08.3

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján.