2024. április 18.

Idén két helyszínen rendezik meg a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált

Az ország egyik legjelentősebb gitárfesztiválja nem csak szórakozást jelent, lesz interaktív gitároktatás amatőröknek, valamint nyilvános versenyek és mesterkurzusok is.

Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál közönsége április 11-15. között, a több mint másfél évtizedes rendezvény történetében először a Tisza-parti város mellett Budapesten is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az ország legrégebbi és egyben az egyik legjelentősebb gitárfesztiválja nem csak szórakozást jelent a hangszer szerelmeseinek: lesz interaktív gitároktatás amatőröknek, akik elismert zenészektől tanulhatnak, izgalmas, nyilvános versenyek és mesterkurzusok. A rendezvény kapcsolatépítési lehetőség is kíváncsi szakembereknek, zenészeknek, menedzsereknek és a zenei újságíróknak.

„Egy olyan fesztivál ez, ahol testközelből tapasztalhatjuk meg a húrok vonzó erejét, legyen az klasszikus vagy könnyűzene. A világ legkülönbözőbb tájáról érkező művészek hozzák el ide színes kultúrájukat, a közönség pedig szórakozva tanulhat és tanulva szórakozhat” - mondta Pavlovits Dávid, a fesztivál alapítója.

A közönség bárokban, kulturális intézményekben, templomokban vagy az élő internetes közvetítésnek köszönhetően az otthoni kényelmes fotelben hallgathatja a hangszer virtuózait. A budapesti program április 9-én kezdődik az Olasz Intézet koncerttermében, majd másnap a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatódik, amit a Francia Intézet követ és április 12-én a Budapest Cervantes Intézetben zárul.

A fesztivál szegedi részén délelőttönként és délutánonként mesterkurzusokat és workshopokat szerveznek a klasszikus gitár kiváló művészeivel és fiatal sztárjaival. Délutánonként a klasszikus gitár fiatal sztárjai koncerteznek különböző helyszíneken, esténként befutott külföldi és magyar művészek lépnek föl, a programokat pedig könnyűzenei koncertek zárják a város szórakozóhelyein. A fesztivál gálaestjét április 15-én tartják az IH Rendezvényközpontban, ahol a Grammy-díjas William Kanengiser lesz a sztárvendég.

További információ a programról itt található.

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.