2024. április 19.
Rég lőtt ekkora öngólt újság

Rég lőtt ekkora öngólt újság

A brexitet sokan ábrázolták szakadékkal, de az direkt volt.

A konzervatív párt egyik szócsöveként ismert Daily Express szerkesztői adni akartak egy kicsit a hazaszeretetnek még március 28-án, és a Doveri fehér sziklák gyönyörű látképével illusztráltak egy brexites idézetet. Aztán a neten elszabadult a pokol – hívta fel a figyelmet a Mashable.


„Az EU-ból kivezető nemzeti vándorutunk a végéhez közeledik és egy dicső látkép vár ránk” – nyilatkozta a May-kormány külügyminisztere, Boris Johnson, majd ehhez tették be a doveri sziklákat illusztrációként az újság szerkesztői. Több se kellett a Twitter népének és szinte pillanatokon belül humorosabbnál humorosabb kommentek kíséretében kezdték terjeszteni ezt a képet. Pár szemelvényt mi is megosztunk belőlük:
„És ezt a dicső látképet mi egy szakadék szélével fogjuk illusztrálni”
„Ez az a dicső szikla, ahonnan jövőre le fogjuk vetni magunkat”

Persze előkerült a kép eredeti készítője is, aki meglehetősen tömören foglalta össze a Brexit lényegét: „Ha valami összefoglalja a brexitet az a Daily Express, amelyik fogja a képemet és jobban kifehéríti rajta Britanniát, mint amilyen az valójában volt”.

Mások direkt fonták össze a brexitet és a sziklafalat, sőt mintha az bizony Dover lenne az alábbi karikatúrán...

Kép: Wikipédia, Twitter

 

Megosztás