2024. december 3.
Még hogy nem lehet a vízen járni

Még hogy nem lehet a vízen járni

Mint kiderült, a vízen járás nem is annyira lehetetlen, mint korábban gondoltuk – feltéve persze, ha a megfelelő vizet használjuk „talajként”.

A lenti videón szereplő emberek valóban a vízen járnak, fociznak és bukfenceznek. Egy olyan nemnewtoni folyadékon sétálnak, amit egyharmad víz és kétharmad keményítőből gyártottak. Ha a folyadékot hirtelen éri nyomás, akkor ellenállóvá válik, de ha fokozatosan fejtük ki ellene erőt, akkor épp úgy viselkedik, mint az átlagos folyékony anyagok.

 

A meglepetés varázsa

Hogyan lehet egy anyag egyszerre szilárd és cseppfolyós? Az egyveleg a benne található keményítőnek köszönhetően képes halmazállapotának megváltoztatására. Itt minden a reakcióidőtől függ: Ha lassú erőhatás éri, akkor a folyadéknak van elég ideje kitérni az erőt kifejtő test elől, azaz engedi elmerülni. Ha hirtelen fejtünk ki erőt ellene, például ráugrunk, akkor nincs ideje kitérni az útból és szilárd felületként reagál.

A kettős hatást a viszkozitás, azaz a folyadék folyással szembeni ellenállására vezethető vissza. A közönséges folyadékok állandó viszkozitással rendelkeznek, míg a nemnewtoni folyadékoknál ez a szint változhat.

A nemnewtoni anyaggal megtöltött medencékben így szabadon ugrálhat bárki, csak arra kell vigyázni, hogy folyamatosan mozgásban legyünk.

 

 

Megosztás

Itt a frissített kutyabarát strandtérkép

Hello Ország

Itt a frissített kutyabarát strandtérkép

  • 2024.06.22

A nyári hőségben nem csak mi vágyunk vízközelbe, hanem négylábú barátainknak is jól esik a hűsítő csobbanás. Szerencsére egyre több kutyás strand áll a gazdik és kutyáik rendelkezésére, íme a kutyabaráthelyek.hu strandtérképe és hasznos tippjei a közös strandoláshoz.