2024. április 19.
Budapesti női tenisztorna - A címvédő Babos búcsúzott

Budapesti női tenisztorna - A címvédő Babos búcsúzott

Babos Tímea címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti, 226 750 dollár (57,2 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán, miután három szettben kikapott a német Mona Bartheltől.

A világranglistán 35. magyar játékos - akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők - csütörtökön 1 óra 54 perc alatt szenvedett vereséget a 74. helyen rangsorolt német ellenfelétől a BOK Csarnokban.

Rosszul kezdődött a mérkőzés Babos számára, aki 0:1-nél rögtön az első szervajátékát elveszítette. A végjátékban aztán játszmalabdát hárított, majd sikerült elvennie riválisa adogatógémjét, ám Barthel egy újabb brékkel lezárta a 35 perces szettet. A folytatásban Babosnak jött össze először a brék, amivel 3:2-es előnybe került, és 41 perc alatt kiegyenlítette a hátrányát. A döntő játszmában a hetedik játékig mindkét teniszező hozta az adogatását, akkor azonban Babos elveszítette a sajátját, és Barthel 5:3 után rögtön lezárta a meccset.

A német Mona Barthel (b), miután nyert a Babos Tímea (j) elleni mérkőzésen a Hungarian Ladies Open budapesti női nemzetközi keménypályás teniszverseny nyolcaddöntőjében a budapesti BOK csarnokban 2018. február 22-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

A két teniszező párharcában Barthel így már 3-1-re vezet: 2012-ben Montrealban és 2015-ben Charlestonban szintén ő nyert, Babos pedig ugyancsak 2015-ben Marrákesben bizonyult jobbnak.

 

Eredmények (a viadal honlapja szerint):

Nyolcaddöntő:

Mona Barthel (német)-Babos Tímea (3.) 6:4, 4:6, 6:3

Csang (kínai, 2.)-Cepelova (szlovák) 2:6, 7:6 (7-4), 6:3

 

Korábban:

Bonaventure (belga)-Vekic (horvát, 8.) 6:4, 6:1

Cibulkova (szlovák, 1.)-Flipkens (belga) 6:4, 6:2

Larsson (svéd)-Krunic (szerb, 7.) 6:3, 6:1

Páros, negyeddöntő:

Kirsten Flipkens, Johanna Larsson (belga, svéd, 1.)-Ysaline Bonaventure, Jani Réka Luca (belga, magyar) 6:7 (4-7), 6:4, 10-5 - döntő rövidítés

Georgina Garcia-Perez, Stollár Fanny (spanyol, magyar)-Xenia Knoll, Aleksandra Krunic (svájci, szerb) 6:4, 6:3

 

(MTI)

 

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.