2019. augusztus 26.
Tavasszal újraindulnak a programok a Fény Utcai Piacon

Tavasszal újraindulnak a programok a Fény Utcai Piacon

A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén már szinte egész éves programsorozattal készül a Fény Utcai Piac a vásárlóinak. A Piac is megünnepli a Magyar Költészet Napját, lesz húsvéti tojásfestés, gyereknapi programok, és számos más izgalmas esemény, valamint a már jól ismert jótékonysági akció is.

A Fény Utcai Piac ebben a formájában tavaly ünnepelte huszadik születésnapját, és ennek aprópóján több hónapos programsorozattal mondott köszönetet a vásárlóknak. A gyerekeknek és felnőtteknek szervezett események óriási sikert arattak, éppen ezért a Piac úgy döntött, idén is számos programot kínál a vásárlóknak, így aki betér, a megszokott széles kínálat és különleges termékek mellett akár bohóccal, érdekes foglalkozásokkal vagy éppen magyar versekkel találkozhat.

 

A gyerekek és felnőttek kedvében is jár a Piac
Áprilisban a Magyar Költészet Napján magyar versek hangzanak majd el a Piacon, illetve lesz húsvéti tojásfestés is. Májusban egy szép kezdeményezést terveznek az Esélyegyenlőség napjára. Szintén májusban gyereknapi programok lesznek, emellett az édesanyákról sem feledkeznek meg, így a hónap első szombatján őket kényeztetik majd különféle meglepetésekkel. A nyári hónapokban akrobata és jóga óra várja majd a látogatókat, de kézműves foglalkozások, lufihajtogatás, arcfestés és csillámtetoválás is “terítékre kerül”. Az egyes programok napi pár órán át, mások folyamatosan, több héten át tartanak. Ilyen a már másodjára megszervezett húsvéti jótékonysági akció is, ami tavaly is látványos eredménnyel zárult. „Azt valljuk, hogy a segítségre nemcsak karácsonykor van szükség, ezért egy évben többször is szervezünk gyűjtést. A Piac területére már kihelyeztük a dobozokat, az adományként felajánlott játékokat, ruhákat, tartós élelmiszert a Gyermekétkeztetési Alapítvány juttatja majd el azoknak, akiknek a leginkább szükségük van rá” - mondta Kiss Ferenc, a Fény Utcai Piac ügyvezető igazgatója.

 

A programok listája a Piac területén megtalálható plakátokon, valamint a Piac Facebook oldalán is megtalálható.

Megosztás