2024. április 18.
Korunk egyik legjelentősebb gordonkaművésze a Müpában

Korunk egyik legjelentősebb gordonkaművésze a Müpában

A New Yorkban élő Jan Voglerrel március 22-én a MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben találkozhat a magyar közönség.

Jan Vogler húszévesen lett a Drezdai Staatskapelle szólamvezetője, több mint húsz éve pedig szólistaként járja a világot. Mesés hangú (és értékű) Stradivari hangszerén a zeneirodalom valamennyi nagy művét eljátszotta már.

 

A német muzsikus a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közös hangversenyén megszólaltatja a francia romantikus szerző, Saint-Saëns alkotását, amely különleges helyet foglal el repertoárjában. Szintén felcsendül egy másik franci klasszikus zeneszerző műve is, melyet éppen Saint-Saëns szellemi vezetésével kezdtek újra felfedezni. A 19. második felének francia klasszikusait ugyanis, többek között Rameau-t évtizedekre elfelejtették, és csak a 20. század végén csodálkoztak rá zenéjének eredetiségére és változatosságára. Ezen stílusjegyek valóságos tárháza A gáláns indiák című operából készült zenekari szvit, mely a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén felcsendül. Az est második részében Hamar Zsolt a német romantikus szimfonikus zene egyik legnépszerűbb alkotását vezényli. Bruckner, a szerény osztrák szerző nagyszabású, magával ragadó mesterműve a 4. szimfónia, tele lélekmelengető dallammal és átható erővel. Igazi kihívást jelent a zenekarnak, semmihez sem hasonlítható akusztikai élménnyel ajándékozza majd meg a közönséget.

 

Kobayashi bérlet

2019. március 22. 19.30, MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Rameau A gáláns indiák – szvit

Saint-Saëns I. csellóverseny (a-moll), op. 33

Bruckner IV. szimfónia (Esz-dúr)

 

Közreműködik:

·         Hamar Zsolt karmester

·         Jan Vogler gordonka

·         Nemzeti Filharmonikus Zenekar

 

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.