2024. április 18.
James Blunt koncert volt tegnap Budapesten

James Blunt koncert volt tegnap Budapesten

Négy év után ismét visszatért Magyarországra a brit popénekes és fergeteges koncertet adott a budapesti Papp László Sportarénában. 

James Blunt az Afterlove című turnéjával érkezett a fővárosba. A turnéja címét is viselő The Afterlove című lemezét mutatta be a magyar közönségnek. A koncertsorozat 2017. októberében indult és 2018. augusztusában ér véget. Az elmúlt hónapokban közel száz koncertet adott világszerte a zenész.

James Blunt 2004-ben robbant be a köztudatba először a Back to Bedlam című albumával. Közel 20 millió eladott lemez, ötszörös Grammy-díj jelölés és számos világsláger fűződik a nevéhez, ilyen a You’re Beautiful vagy az 1973 című dal.

A nagy koncert előtt, este nyolc órától Király Viktor szórakoztatta a közönséget. Ezúttal különleges formációt választott, hiszen egy akusztikus zenekar kísérte az énekest. Szünet nélkül közvetlenül Király Viktor produkciója után lépett színpadra James Blunt. A kétórás koncert alatt az új dalok mellett természetesen a jól ismert klasszikusok is elhangzottak. Az énekes a koncert egy pontján felállt a színpadon elhelyezett zongorára és onnan fotózta le a lelkes budapesti közönséget. 

Aki esetleg lemaradt a koncertről legközelebb május 10-én Pozsonyban lesz lehetősége pótolni.

Megosztás