2024. április 16.
Ha lakást ad el, akkor ezt vegye figyelembe!

Ha lakást ad el, akkor ezt vegye figyelembe!

A lakásvásárlás előtt állók inkább a felújított, korszerű fűtési rendszerrel rendelkező ingatlanokat keresik, és akár magasabb árat is hajlandóak érte kifizetni.

A felújított panellakások – köztük a panelprogram keretében hőszigeteléssel ellátott ingatlanok – iránti kereslet 10-30 százalékkal nagyobb, mint a felújítandók esetében. A téglalakásoknál pedig 25-35 százalékkal nagyobb érdeklődés mutatkozik a felújítottakra. Az Ingatlan.com 30 ezer magánszemély megkérdezésén alapuló felméréséből kiderül az is, hogy a lakáseladók beszámolója szerint a távfűtéses lakásoknál az egy négyzetméterre jutó átlagos rezsiköltség 464 forint, az egyedi mérésű házközponti fűtésűeknél jóval alacsonyabb, 404 forint. Egy 50 négyzetméteres lakás esetén ez havonta 23, illetve 20 ezer forintos kiadást jelent. 

Minél modernebb annál olcsóbb

Gázfűtés esetén az átlagos négyzetméterenkénti rezsidíj csupán 300 forint, míg az egyik legkorszerűbb technológia, a geotermikus fűtésnél pedig 276 forint alatti a négyzetméterenkénti átlagérték. Egy 50 négyzetméteres lakás esetében ez 15 ezer, illetve 14 ezer forintos havi rezsinek felel meg. „Általánosságban elmondható, hogy minél modernebb a fűtési rendszer, annál alacsonyabbak lesznek a fenntartási költségek. A távfűtés és házközponti fűtés esetén például az egyedi mérés is fontos, mert akár 5-10 százalékkal alacsonyabb rezsiköltséget eredményezhet” – közölte Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

 

Nagy hasznot hozhat egy felújítás

A felújított budapesti panellakások 391 ezer forintos átlagos négyzetméterára 15 százalékkal haladja meg a felújítandókét. A fővárosi felújított téglalakások pedig a 611 ezres átlagárukkal közel 30 százalékkal drágábbak, mint a felújítandó társaik.  Balogh László úgy látja: „Bár jóval drágábbak a felújítottak, a kereslet alapján a vásárlást tervezők hajlandóak kifizetni a magasabb összeget. A másik oldalról, azaz az eladók szempontjából ez azt jelenti, hogy érdemes a felújításra, fűtéskorszerűsítésre áldozni, mert könnyebben, esetenként hamarabb és drágábban eladhatóak ezek a lakások”.

Az Ingatlan.com szakértőjének várakozásai szerint idén is erős év lesz a lakáspiacon. A keresletet nem tudja lekövetni a lakáskínálat, így a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak, emiatt a vásárlók alkupozíciója korlátozott lehet.

 

Érdemes tájékozódni a lakástakarékról

A lakásfelújítás és a fűtési rendszer korszerűsítése jelentős tételt jelent a háztartások számára, ám a lakás-takarékpénztári konstrukciók erre is jó megoldást kínálnak, különösen a 30 százalékos, évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás miatt. Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője azt mondta, hogy februárban jelentősen megnőtt a kereslet a lakás-takarékpénztári konstrukciók iránt. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy sokan az extrém hideg miatt döntöttek a felújításra való takarékoskodásról. Hozzátette: „A lakás-takarékpénztári konstrukciók között is vannak különbségek, ezért érdemes összevetni őket. A megnövekedett kereslet miatt akciós ajánlatokat is találhatunk a kínálatban, mert vannak pénztárak, akikkel ingyenesen lehet szerződni vagy bizonyos feltételek esetén a szerződéskötési díjat is visszakaphatjuk. Ez pedig több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet” – fogalmazott a BankRáció.hu szakértője.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.